Schumicky Balázs

1985-ben születtem, a Budapesti Gazdasági Főiskolán végeztem, diplomamunkámat a Magyar ingatlanpiac helyzete az állami támogatások tükrében címmel írtam meg.

Több évet éltem Németországban, illetve Ausztriában, ahol multinacionális vállalatok menedzsere voltam.

2014 nyarán költöztem vissza Magyarországra, ahol a Vállalkozz Itthon pályázat segítségével elindítottam a saját, apartmankiadással, -üzemeltetéssel foglalkozó vállalatomat.

Jelenleg több mint harminc lakás tartozik a portfolióba. 2015-től az Ingatlankiadásokosan.hu ingatlankiadási szakértőjeként oktatom a leendő házigazdákat az apartmanozás rejtelmeire.

2015-ben Istenes Máriával és a berlini Airbnb iroda munkatársaival közösen szerveztük az első magyarországi Airbnb Meetup-okat.

2016.novembere – Megalakul a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete

2016-ban kezdeményezője és alapító tagja voltam a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének, melynek elnökévé választottak. Azért dolgozunk, hogy információkkal, kapcsolatokkal segítsük a házigazdákat, az állami/önkormányzati szereplők felé pedig képviseljük az apartmankiadók érdekeit.