• Superhostnak áll a világ!

    Rengeteg szempont befolyásolhatja, hogy mi alapján foglalja be egy vendég pont a mi lakásunkat, viszont nem szabad elmenni 2 nagyon fontos tényező mellett. Az egyik a már korábban is bemutatott instant foglalás, a másik pedig a Superhost minősítés.

    superhost3.jpg

    Míg az Instant foglalást magad állíthatod be, addig a Superhost jelzőért a legtöbb esetben keményen meg kell dolgozni, bár a rendszer sajnálatos hibája, hogy rengeteg kezdőnek indokolatlanul hamar, szinte ajándékként az ölébe hullott a minősítés, különösebb erőfeszítések nélkül. De az egy külön posztot is megérne, hogy sok esetben miért igazságtalan a rendszer, most viszont inkább azon elmélkedem, hogy miért nagyon fontos, hogy minél hamarabb megszerezd a Superhost minősítést.

    Nos, többek között ezért:

    superhost2.jpg

    Ha valaki csak Superhostnál szeretne megszállni, és ezt még megfejeli egy instant foglalással is, és te egyikkel sem, vagy csak eggyel rendelkezel, akkor búcsút is inthetsz egy csomó potenciális vendégtől. Arról nem is beszélve, hogy aki mobilon keres szállást, az szűkíteni sem tud a kerületekre, így még egy eséllyel kevesebbel számolhatunk, hogy megtaláljon minket a rendszerben a turista. És akkor el is érkeztünk a 22-es csapdájához, mert aki nem kap foglalást, az hogyan is legyen Superhost? A Superhost minősítés feltétele ugyanis értelemszerűen azon alapszik, hogy átlagon felüli szolgáltatást nyújtunk a vendégeinknek, nem is akármilyen feltételeknek megfelelve:

    superhost1.jpg

    A Superhost minősítésért 3 havonta mérettetik meg mindenki, a következő most október 1-én esedékes, hogy éppen hol haladsz a folyamatban, a Műszerfaladon tudod nyomon követni:

    dashboard3.jpgEhhez természetesen arra van szükséged, hogy legyenek foglalásaid és elégedett vendégeid. Ha pedig valamin változtatnod kell, az Airbnb ebben is segít, hiszen azt is meg tudod nézni, hogy milyen értékeléseket kaptál a legutóbbi vendégeidtől, miben vagy erős, és hogy min érdemes esetleg javítani.

    Ha viszont azt érzékeled, hogy nem jönnek a foglalások, érdemes megkeresni az okát, a műszerfal ebben is segít, itt tudod megnézni, hogy mennyien látták a te hirdetésed a környék átlagához képest, ha a piros vonal és a kék oszlopok nem metszik egymást, vagy nagyon nagy a távolság, akkor valami ok miatt nem találnak meg a vendégek. Ez persze lehet az is, hogy az adott időszak már régen be van foglalva (ahogyan az ábra is mutatja az ürességet), így értelemszerűen a kereső ki sem dobja a lakásodat erre az időszakra, de lehet hogy sajnos ennél sokkal összetettebb a probléma és a megoldás. Az eszeveszett árcsökkentés ez esetben sem ajánlott, de tény, hogy érdemes tisztában lenni a lakásunk reális értékével.

    dashboard2.jpg

    Persze nem azt mondom, hogy csak Superhostoknak van esélyük a vendégek megszerzésére, mert nyilván rengeteg foglalást kapnak azok is, akik még nem rendelkeznek a bilétával, de az is biztos, hogy hatalmas előnyt élveznek a rendszerben a Superhostok.

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal!

    Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz!

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk.

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV:

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés

     



Comments are closed.