• Ezek nélkül neki se kezdj…

    A rövidtávú lakáskiadás (külföldieknek) nem való mindenkinek, és nincs is ezzel szerintem semmi gond. Érdemes kellő önismeretet gyakorolni, mielőtt az ember belevágja ebbe a fába a fejszéjét, hiszen mint említettem, a dolog nem merül ki annyiban, hogy meghirdetjük a lakásunkat, és nem győzzük számolgatni a frissen keresett valutánkat. Az egy dolog, hogy a rövidtávú lakáskiadást magánemberként csak és kizárólag adószámmal és engedéllyel lehet folytatni (beleértve az ezzel járó összes adózási és egyéb kötelezettséget), a történet sajnos itt nem áll meg. Félreértés ne essék, senkit sem szeretnék lebeszélni, hogy belevágjon, de jó, ha előre tudja, hogy mire számíthat, ha rövidtávú lakáskiadásra adja a fejét.

    language-learning.jpgNYELVTUDÁS

    A legjobb, ha az ember legalább középszinten beszél egy idegennyelvet, lehetőség szerint az angolt. A turisták zömének vagy angol az anyanyelve, vagy megfelelő szinten beszéli az angolt, az elmúlt 2 évben talán 1-2 alkalommal fordult csak elő, hogy szinte egyáltalán nem tudtunk szóban kommunikálni a vendéggel, de az angol nyelvtudásom kihasználva a Google fordító segítségével ez is simán megoldódott, igaz mondjuk, hogy írásban. Így hiába nem is beszélek olaszul, spanyolul vagy franciául, a Google fordító nagy segítségemre volt mindig. Álomszép házirendet és útvonalterveket készítettem már több nyelven is, anélkül, hogy egy szót is beszélnék az adott nyelven. Mindenhez elég volt az angoltudásom. Mondhatnánk, hogy azt magyarról is lehet használni, igen ám, de gondolom a magyar nyelv sajátossága, hogy sokkal rosszabb minőségben fordítható a célnyelvre, mint az angol. Szóval, ha nem tudunk angolul, vagy nincs aki segítsen, akkor sajnos ez alapvetően problémás lehet.

    OKOSTELEFON

    A legtöbb rendszer “figyeli”, ki milyen gyorsan reagál egy-egy vendégmegkeresésre. Számos szállásközvetítő cég ráadásul arra ösztönzi a vendégeket, hogy minél több szálláshelyre küldjenek érdeklődést, és aki hamarabb válaszol, azt foglalják le. Az természetesen nem törvényszerű, hogy így is tesznek, de tény, hogy célszerű minél gyorsabbnak lenni, hogy a vendég is lássa, ha nálad szállna meg, akkor lehet rád számítani, ha bármilyen kérdés felmerül. Szóval,  ha az a típus vagy, aki 1-2 naponta rákukkant a freemailjére, azzal sajnos azt kockáztatod, hogy a rendszer nagyon hátra fog sorolni, és a vendég el sem jut majd a te adatlapodhoz. Én “buktam már el” foglalást időeltolódás miatt, éjjel 3 körül félálomban ránéztem a telefonomra, láttam, hogy jött érdeklődés, és amikor reggel 8 körül válaszoltam neki, azonnal vissza is írt a vendég, hogy köszöni a visszajelzést, de már lefoglalt egy másik szállást, ahol a házigazda gyorsabb volt. Ez általában az időeltolódásnak tudható be, de ne feledjük, a világ minden tájáról érkeznek vendégek. Ha nem ülünk egész nap a gép előtt, akkor mindenképpen legyen nálunk olyan eszköz, amin ugyanúgy azonnal tudjuk fogadni az érdeklődőket, kérdéseket, és tudunk is azonnal reagálni akár egy kérdésre is.

    multitasking.jpgRUGALMASSÁG

    A repülők késnek, a határátkelőkön dugó van, a vendég még kicsit kávézik máshol, vagy csak a foglalás után tudatja veled, hogy ő bizony éjjel 2-kor fog megérkezni. Ilyen esetek sajnos rendszeresen előfordulnak, és ajánlatos rugalmasan, megértően kezelni, vagy talonban tartani 1-2 barátot, szomszédot, aki ki tud segíteni ezekben a szituációkban. Természetesen az ésszerűség határain belül, mert nyilvánvalóan senki nem kötelezhet minket arra, hogy hajnalban, zuhogó esőben, a ház előtt várjuk őket mosollyal az arcunkon.

    De gondoljuk át alaposan, hogy mik azok az időpontok, amikor biztosan be és ki tudjuk engedni a vendéget, és ehhez igazítva állítsuk be a rendszerben az érkezés és távozás időpontját, időt hagyva a takarításoknak is, amennyiben meleg váltásunk van. Így ha tudjuk, hogy hétköznap soha nem tudjuk beengedni 17h előtt a vendéget, de be van állítva a rendszerben, akkor erre tudunk hivatkozni, és nem a mi sarunk, ha a vendég figyelmetlen volt. De ne feledjük, a végén mindig a vendégnek van igaza, mert szükségünk lesz a pozitív visszajelzésére, így célszerű mindig mindent nyíltan lekommunikálni, abból nagy baj nem lehet. Fontos, hogy a szabályok le legyenek fektetve, ezektől természetesen eltérhetünk, és a vendég is értékelni fogja, ha látja rajtad, hogy próbálod megoldani az esetleges problémákat.

    Ugyancsak, a tevékenységgel járó összes ügyintézést is csak munkaidőben tudjuk intézni, a kezdeti engedélyek beszerzése, az adóhivatalnál tett látogatások, majd havonta az IFA bevallás (ha nem levélben vagy elektronikusan tudjuk intézni), mind-mind ügyfélfogadási időkben intézhetőek csak.

     clock.jpgÁLLANDÓ KÉSZENLÉT

    Ami elromolhat, az sajnos el is romlik. És megnyugtatlak, el is fog. Nyári melegben megadja magát a hűtő, a vendég kizárja magát éjszaka, vagy véletlenül a szomszédhoz próbál a kulccsal bejutni, elszáll a kazán, és sorolhatnám. Ezeket  a problémákat célszerű azonnal orvosolni; tudnod kell, ki a megfelelő személy, akit péntek este is felhívhatsz, hogy ugorjon el szerelni, ha épp nyaralsz, kit tudsz odaküldeni magad helyett. Ha vendég tartózkodik a lakásban, felejtsd el, hogy egy napra is kikapcsolod, vagy hogy a vasárnapi ebédnél nem készíted be magad mellé a telefonod. De ez már annyira automatikus lesz, hogy fel sem fog tűnni. Az is jó dolog, ha mindig van annyi elérhető pénzed a bankszámládon, amivel vis major eseteket kezelni tudsz. Nekem kellett úgy hűtőt  és ágykeretet is vennem SOS, hogy másnap jött új vendég, takaríttatnom professzionálisan matracot, redőnyt, fél óra alatt szerezni profi takarítónőt, stb. Ezekre érdemes felkészülni, mert az új vendég valószínűleg nem igazán lesz megértő, hogy miért nincs használható ágy, hűtő, vagy meleg víz. S biztosítalak arról is, hogy ezeket a dolgokat senki más nem fogja helyetted elintézni…

    Ha hasznosnak tartottad ezt a bejegyzést, kérlek nyomj egy Tetsziket, de annak is nagyon örülök, ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal!

    Kövess a Facebookon is, ahol kommentelni is tudsz!

    Ne a büntetésekre költsd a bevételed, itt vagyunk és segítünk.

    TALÁLKOZZ VELÜNK SZEMÉLYESEN KÉPZÉSEINKEN!

    RÖVIDTÁV (AIRBNB, BOOKING ÉS TÁRSAIK):

    Rövidtávú lakáskiadás előadás tematika és jelentkezés

    Rövidtávú lakáskiadás gyakorlati tréning

    HOSSZÚTÁV (BÉRLŐK, ALBÉRLŐK A LAKÁSBAN):

    Hosszútávú lakásbérbeadás előadás tematika és jelentkezés



Comments are closed.